10. rész

Bocsánat, hogy ilyen későn rakom fel az új részt, de péntek este és majdnem egész szombaton, se az éjjel nem voltam itthon, ma pedig az akkor történt eseményeken járt az agyam. De már itt is az új rész. Jó olvasást! :)

Yenna

Másnap viszonylag egész korán felébredtem, ahhoz képest, milyen későn aludtam el. Gyorsan bementem a fürdőszobába, és lezuhanyoztam – azzal nem akartam húzni az időt, hogy beülök a kádba –, aztán magamra húztam egy kényelmes, fehér színű nadrágot és egy ugyancsak fehér garbót, végül pedig belebújtam kedvenc mamuszomba. Hajamat az egyszerűség és a kényelem kedvéért lófarokba fogtam, majd lesétáltam a konyhába, hogy reggelizzek.

Ahogy minden ünnepi alkalomkor lenni szokott nálunk, anyukám és nagymamám már a tűzhely előtt sürgölődött, miközben nagypapa a konyhával egybenyitott ebédlőben álló hatalmas asztalnál ült, és az újságját olvasta.

– Jó reggelt – köszöntem nekik, mindegyiknek adva egy-egy puszit, majd letelepedtem a konyhapult előtt álló bárszékek egyikére. – Apa merre van?

– Elmentek Daviddel fát nézni – felelte anyukám, és pár perccel később elém rakott egy tányérnyi szalonnás rántottát egy csésze teával. – Lassan most már jönniük kell.

– Ühhüm – bólogattam számba tömve egy adag rántottát, de a második villa megakadt fél úton. – Jól emlékezhetem, hogy az éjjel Kimi Räikkönent láttam? – kérdeztem, és mintha csak valamilyen jel lett volna, abban a pillanatban nyílt az oldalsó teraszajtó, majd a szőke finn sétált be egy sötétbarna hajú nő társaságában.

A versenyző és vélhetőleg a felesége láttán akaratom ellenére is horkantás tört fel a torkomból, amit azzal próbáltam leplezni, hogy számba pakoltam vagy kétvillányi rántottát, majd lelkesen rágni kezdtem. A férfinak mintha feltűnt volna, de csak a szemöldökét vonta fel majdnem észrevétlenül. De hát tehetek én róla, hogy nem számítottam a finn világbajnokra testvérem szobájában teljesen részegen? Egyáltalán Jenni tisztában van azzal, hogy férje jócskán a pohár fenekére nézett?

– Jó reggelt, Mrs. Moreno – köszönt a szőke, de hogy anyámnak vagy a nagyinak, azt már nem tudtam.

– Mondtam már, Kimi, nyugodtan hívhat Mariának – cincogta vékony hangján nagymamám, és közben olyan természetes módon paskolta meg Kimi karját, hogy ismét a rántottát kellett segítségül hívnom.

– Értem. – A férfi láthatóan zavarban volt, ami megmagyarázhatatlan módon igen szórakoztatott engem. – Segíthetünk valamiben? – kérdezte utána, azonban a család két asszonya sietősen leintette őt, miszerint ő és a felesége most vendégek, vagyis semmi dolguk nincs, mint leülni az asztalhoz, és megenni az eléjük letett reggelit.

Igazán mulatságos volt végignézni, ahogy a nagyi határozottan az asztal felé terelte a párocskát, majd szinte lenyomta Jennit az egyik székbe – vélhetően félelemből Kimi magától lehuppant mellé –, miközben anya kiadós reggelit tálalt nekik. Érdekes módon minket Daviddel sosem kényeztettek el ennyire. Nem mintha bántott volna, inkább csak mosolyogtam a buzgóságukon.

– Te, jól látok? Azok ülnek az asztalnál, akikre gondolok? – hallottam meg hirtelen Ashley suttogását, aminek köszönhetően nem sokon múlott, hogy kiköpjem a számban lévő falatot.

– Azt a kurva! – kiáltottam fel, szívemre szorítva mindkét kezem, miközben azonnal éreztem, hogy mindenki felém fordul – legalábbis szőke vendégünk tutira bámulhatott, ugyanis rögtön borsózni kezdett a hátam –, és sejtettem, hogy édesanyámtól hamarosan megkapom a csúnya beszéd miatti fejmosást. – Ash, azt akarod, hogy szívinfarktust kapjak? – kérdeztem azért még utána barátnőmtől, majd küldtem a vadul vigyorgó lány felé egy gyilkos pillantást. – Francba, te ezt élvezed?! – keltem ki magamból, amit követhetett volna még több kirohanás, de anyukám megelőzött.

– Jenna Moreno, mellőzd ezt a beszédet, vagy különben megtapasztalhatod, milyen ízű a szappan!

– De hisz a fárszt hozta rám, amikor váratlanul itt termett mellettem! – tiltakoztam azonnal, és megfordultam, hogy anyura nézhessek, aki az asztal mellett állt, csípőre tett kezekkel. – Inkább őt kellene megbírságolni az ember egészségének veszélyeztetése miatt! – mutattam a hátam mögött továbbra is vigyorgó Ashley-re.

– Kiről álmodoztál olyan nagyon?

– Idióta! – morogtam, ahogy meghallottam a hangját, ami azonban édesanyám szemében nem volt igazán udvarias.

– Jenna!

– Jól van! – tettem fel a kezem megadóan, aztán leugrottam a székemről. – Befogom a számat. Te pedig töröld le azt az önelégült vigyort a képedről! – sziszegtem barátnőmnek, miközben a tűzhelyen álló serpenyőhöz léptem, hogy még szedjek magamnak még egy kis rántottát.

– Hűha! Valaki bal lábbal kelt fel. Vagy hosszú volt az éjszaka?

Kezemben a kicsit megrakott tányérral pördültem bátyám felé, aki apa társaságában éppen akkor állított a padlóra egy hatalmas fenyőfát. Daviden egyáltalán nem látszott, mikor és hogyan érkezett haza – arról már nem is beszélve, hogy hamarabb kelt, mint én –, ezen kívül pedig a szája folyamatosan mosolyra görbült. Ez pedig kellőképpen felbosszantott.

– Nem akarok ujjal mutogatni, de nem én voltam az, aki az éjszaka kellős közepén érkezett haza, és teli torokból bömbölt. Megjegyzem, hogy rettentően hamisan – jegyeztem meg szárazon, de testvérem csak még inkább mosolygott.

– Nem lehet mindenki tökéletes – mondta, és lassan elém sétált, persze közben kezet fogott Kimivel, és megpuszilta a nőket, engem kivéve. – Például az a zsák, ami rajtad volt tegnap este…

– Hogy az a…

Azonnal felment bennem a pumpa, aminek következtében az első dolgot csináltam, ami eszembe jutott – azt a kevéske ételt, amit másodszorra szedtem magamnak, egy határozott mozdulattal drága, jó tesóm arcába nyomtam. Határozottan nem számított ilyesmire, ami azonnal javított a kedvemen, na meg a képére kiülő elképedés. Azért szüleim nem ujjongtak annyira, habár láttam, hogy Ash szája is felfelé görbül – a finnt nem tudtam, mert eszem ágában sem volt felé nézni.

– Jenna Moreno!

– Most mi van? – fordultam anyukám és apám felé széttárt kezekkel, miután persze letettem a konyhapultra az üres tányért – legalább fogyózom kicsit. – Ő kötözködött velem!

Szüleimet nem győztem meg ezzel a magyarázattal, ráadásul azt is rosszul tettem, hogy nem figyeltem ikertestvéremre, aki ezt kihasználva hirtelen a vállára kapott. Én azonnal felsikoltottam, majd David hátát kezdtem el püfölni, hogy kiharcoljam a szabadulásomat. Sajnos sem ez, sem pedig a csúnyábbnál csúnyább szavak – abban a másodpercben egyáltalán nem érdekelt, mit szól ehhez anya, és az sem, milyennek mutatom most magam csodálatos vendégeink előtt.

– David, azonnal tegyél le! – követeltem sokadszorra, mialatt bátyám valamerre tartott, viszont ő most sem hallgatott rám. – David, esküszöm, nagyon megbánod, ha nem raksz le! – folytattam, éppen akkor, amikor kicipeltek a hátsó ajtón és a verandán keresztül a kertbe.

– A szavad számomra parancs – jött a felelet, majd a következő pillanatban a medencében találtam magam.

A dologgal csak annyi volt a probléma, hogy a december javában tartott – igaz, a hónak nyoma sem volt –, és a medencében lévő víz kellőképpen hideg volt. Hangot is adtam elégedetlenségemnek, amint felértem a felszínre egy hosszú és szaftos káromkodással, de láthatóan David egy cseppet sem bánta meg tettét.

– Ez a rántottáért, és azért, mert az éjjel leöntöttél!

Felsikoltottam, aztán amilyen gyorsan csak tudtam, kikászálódtam a partra, azonban addigra tesóm beiszkolt a házba. Meneküljön is, mert én most megölöm! Úgy rohantam be utána, hogy szerintem már a fejem is füstölt, és az sem érdekelt, hogy közben szépséges víztócsákat hagyok magam mögött.

– Mondd, te teljesen meghibbantál?! – ordítottam, amint beértem – kit érdekel most már a rendes viselkedés –, és mivel a mamuszom annyira teleszívta magát vízzel, hogy kényelmetlen és nehéz lett, lekaptam a lábamról, aztán váratlan ötlettől vezényelve mindkettőt hozzávágtam a néhány méterre álló bátyám fejéhez. – Maranellóban hagytad azt a kevés eszedet is, ami csökött agyadban található?! Mit tudom én, hány fok van csak kint, és te beledobsz a medencébe! Ha megfáztam, én esküszöm, hogy nem éled túl!

Szép kis indítás karácsony estéjén, de magasról leszartam – éppen forrtam a dühtől. Még azután is mérgelődtem, miután felcsörtettem a szobámba, hangosan bevágva magam mögött az ajtót. A vizes ruhától máris reszkettem, ezért gyorsan lekapkodtam magamról, majd a fürdőbe sietve forró zuhany alá álltam. Csak kerüljön a kezembe az az átkozott! Lehet, hogy hiba volt megvenni neki azt az órát?

9. rész

Sziasztok! Végre sikerül időben hoznom az új részt! :) Igaz, sajnos írnom nem sikerült, mert az agyam jelenleg 800 km-rel odébb jár valakinél, de azért igyekszem, hogy mire elfogynak a kész részek, legyen újabb. :)

Yenna

Mivel Spanyolországban télen sokkal melegebb van, mint Angliában, a családunk minden évben a valenciai házban gyűlt össze a közeli barátaink társaságában. Az utóbbi a két legjobb barátom Ashley és Matt volt – korábban volt szó arról, hogy a két McLarenes pilóta is meglátogat minket, de aztán visszamondták a meghívást, amit valószínűleg Ash fog a leginkább sajnálni –, akikért december huszonharmadikán este mentem ki a repülőtérre apa Audijával, majd mutattam meg nekik kicsit a várost, és csak késő éjszaka érkeztünk haza. Addigra már mindenki aludt – a sötét ablakok erről tanúskodtak –, minden bizonnyal a bátyám kivételével, aki ha Valenciában tartózkodott, sosem hagyta ki az alkalmat, hogy partizni menjen.

A nagyobbik garázsba álltam be, majd leállítottam a motort, és már készültem, hogy kiszálljak, amikor X izgatottan felkiáltott.

– Wow! Jen, kié ez a tuti járgány? – Barátom azonnal kiugrott a kocsiból. – Mit nem adnék azért, hogy beülhessek egy ilyenbe egy körre!

Valóban, ahol többnyire testvérem Audi Spyderje szokott parkolni, most egy teljesen ismeretlen, ezüstszínű sportkocsit pillantottam meg. Davidnek köszönhetően volt némi fogalmam a kocsi márkákról, de ilyet még sosem láttam, csak annyit tudtam róla, hogy valószínűleg lehet vele száguldozni. De ami a leglényegesebb volt, hogy halvány lila gőzöm sem volt, hogy kié.

– Nem tudom – feleltem a valóságnak megfelelően, és közben kiugrottam az Audiból, aztán becsapva az ajtót bezártam azt. – Úgy tudtam, hogy rajtatok kívül más vendégünk nem lesz.

– Mondd, hogy Lewis jön! – szólalt meg mögöttem reménykedőn barátnőm is, mire felvont szemöldökkel hátra fordultam hozzá.

– Tudtommal imádottad nem tud eljönni, mert a családjával tölti az ünnepeket, de ezt neked jobban kellene tudnod, hiszen te beszélsz vele minden áldott nap, nem én – mondtam neki, amire a válasz egy nyelvnyújtás volt. – Menjünk be – tettem hozzá utána.

Ash és Matt előhalászta bőröndjét a csomagtartóból, aztán először kiléptünk a garázsból, majd a kisebbik, viszont közelebbi bejáraton beléptünk a házba.

– Hű! – ámuldozott ezúttal barátnőm, ahogy tekintete a hatalmas térre és berendezésre esett – természetesen, amikor autóval közeledtünk a házhoz, akkor is megcsodálták az épületet –, és még Matt is tátott szájjal bámult. – Érdemes Forma-1-es pilótának lenni – tette hozzá, mire én megrántottam a vállam.

– Lehet, de néha sokkal jobban érzem magam a kis, londoni lakásomban, mint ebben a hodályban. Persze nem mondhatom, hogy nem élvezem, hogy ilyen nagy – fejeztem be a végén, aztán intettem két barátomnak, hogy menjünk fel a lépcsőn.

Az emeletre két lépcsőn lehetett feljutni, a főbejáratnál egy nagyobbon, és ahol korábban bejutottunk a házba, egy kisebbiken. Sokszor az utóbbit használtam, mivel a garázshoz, a konyhához – konkrétan a konyhából indult felfelé – és a szobámhoz is ez volt közelebb. Miután felértünk, gyorsan beszaladtam a szobámba, hogy ledobjam az ágyamra a táskám, aztán megmutattam Ashley-nek, hova mehet be lepakolni és lepihenni, majd elkísértem X-et a neki előkészített hálóba.

– Ne haragudj, hogy ilyen messze van a szobád – néztem rá bocsánatkérően, miközben átsétáltunk egy kis előtéren, a könyvtáron – véleményem szerint méretei miatt még nem érdemelné ki ezt az elnevezést, akkor sem, ha mind a négy fal mentén könyvespolcok állnak, de apám ragaszkodik ehhez a névhez –, majd végig a galérián, ami a maradék két hálószobához vezetett.

– Nem probléma – rázta meg a fejét Matt, majd hirtelen megtorpant, hogy kihajolva a korláton letekinthessen. – Itt jöttünk volna be, ha a főbejáratot használjuk? – kérdezte, én pedig bólintottam egyet.

– Aha. Ott balra alszanak nagyiék, majd bemutatlak titeket nekik holnap – mutattam a galéria alá balra. – És ha holnap jössz reggelizni, nem kell majd elmenned a lépcsőig, ahol most feljöttünk, itt is lemehetsz, és máris meglátod jobbra a konyhát – tettem hozzá, ezúttal a tőlünk jobbra levezető lépcsőre mutatva.

– Oké. Egyébként szép a nappalitok.

– Köszi – mosolyodtam el, ellépve a korláttól. – Gyere!

Egyszerűségből Mattnek az első hálót készítettük elő, így annak az ajtaját nyitottam ki neki, majd jó éjszakát kívánva neki visszasiettem barátnőmhöz, aki már javában a ruháit pakolászta a gardróbba.

– Ez egyszerűen meseszerű! – vigyorgott teli szájjal, amint meglátott, és a kezében lévő ruhát felakasztotta a gardrób fogasára. – Az egyik álmom mindig is az volt, hogy külön helyen tárolhassam a ruháimat!

– Akkor örülök, hogy segíthettem ebben – néztem rá, majd a már bent lógó ruhára. – Minek hoztál koktélruhát? – kérdeztem tőle kíváncsian, és amikor Ash felém fordult, felvont szemöldökkel folytattam. – Nem szeretnélek emlékeztetni arra, hogy éppen tél van.

– Csak úgy. Sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükségem.

Megcsóváltam a fejem, aztán némán figyeltem tovább, ahogy barátnőm teljesen kiüríti a bőröndjét. Miután végzett, még beszélgettünk kicsit, de Ashley-t lefárasztotta a repülőút, na meg, hogy nem jöttünk azonnal haza, ezért lepihent, én pedig átmentem a szobámba. Akár én is aludhattam volna, hiszen éjfél is elmúlt már, de valahogy csak nem jött álom a szememre. Ezért egy idő után a céltalan forgolódást megunva lebaktattam a konyhába, hogy összeüssek valamilyen kaját magamnak, és néhány perccel később az elkészült szendvicsekkel a kezemben ültem le a konyhapulthoz.

Talán tíz percig majszolhattam a szendvicseimet, amikor fékcsikorgásra kaptam fel a fejem. Rögtön tudtam, hogy David érkezett vissza, azonban nem volt hangulatom kissé spicces állapotában társalogni vele, ezért nem mentem ki az oldalsó teraszra, helyette befejeztem az étkezést, majd elmosogattam a tányéromat. Éppen fordulni akartam, hogy felmenjek a szobámba, de mozdulatomban megakasztott a váratlanul felharsanó röhögés és hamis kornyikálás.

– Esküszöm, ha felkelti anyáékat – morogtam az orrom alatt, és már mentem is ki az oldalsó teraszra, hogy onnan törjek rá tesómra.

A ház kialakítása úgy sikerült, hogy ikertestvéremhez csakis valamelyik teraszról lehetett bemenni, ami néha nagyon hasznos volt, főleg, ha valamikor hajnalban tévedt haza, viszont anyáék pontosan felette aludtak, így megvolt annak a veszélye, hogy egyszer felriasztja őket. Ezért is téptem fel olyan lendületesen David lakosztályának ajtaját, mialatt már nyitottam is ki a számat.

– David, te megőrültél, mi van, ha felébresz…

A torkomra forrt a szó, miközben a hálószoba ajtajában megtorpantam, és rámeredtem a láthatóan jócskán ittas állapotban lévő pilótára. Elsősorban nem is bátyám állapotán lepődtem meg, hanem a mellette ácsorgó Kimi Räikkönenen. Így azonnal rájöttem, kié az a kocsi a garázsban, persze azt még nem tudtam, a finn mit keres nálunk – testvérem egy szóval sem említette, hogy meghívja csapattársát hozzánk karácsonyra. A férfi mintha kissé ingott volna, és közben olyan szemeket meresztett rám, hogy önkéntelenül is elpirultam. Igaz, két pasas előtt nem az éppen rajtam lévő lenge és rövid hálóingben kellene megjelenni.

– Valami baj van, hugi? – kérdezte szélesen vigyorogva David, és ha nem lököm el a fejét, képes, és italtól bűzlő leheletével puszit ad az arcomra.

– Csak annyi, hogy részeg vagy, és ha ilyen hangos leszel továbbra is, anyáék felébrednek! – vádoltam meg, de testvéremet ez valahogy nem hatotta meg.

– Ugyan, Jenna, csak kicsit buliztunk Kimivel – mosolygott továbbra is.

– Akkor józanodj ki, és feküdj le aludni, mert az biztos, hogy se anyáék, se pedig nagyiék nem fogják jó néven venni, ha átalszod a karácsonyfa díszítést! – Oldalra pillantva észrevettem a fal mellett álló szekrényen egy kancsó vizet, amit azon nyomban megragadtam, majd ahogy volt, David fejére öntöttem.

– Ez most mire volt jó?! – háborgott azonnal őkelme, én viszont csak megvontam a vállam.

– Hogy ne kelljen miattad szégyellnem magam holnap!

Tesóm továbbra is döbbenten hápogott – a hiányos öltözékem miatt Kimi felé nem volt merszem pislantani –, de nem törődtem vele. Inkább megpördültem, aztán egy hatalmas dörrenéssel bevágva magam mögött a teraszra vezető ajtót, visszasietettem a konyhába, onnan pedig fel a szobámba, hogy végre eltegyem magam másnapra. Igaz, a tudat, hogy a szívtiprók királya is a házunkban tartózkodik, kissé megnehezítette, de szerencsére nagyjából fél óra forgolódás után csak elszenderültem.

8. rész

Az elmúlt hetek szokásához híven megint kések kicsit, de szerencsére most csak egy napot. Pénteken este (éjszaka értem csak haza) és szombaton is randiztam, ezért nem volt már időm javítani. Viszont most megtettem. :) Előzetesen kérek minden ... rajongótól elnézést, hogy vadbarmot csináltam belőle, de hát szükségem van egy negatív szereplőre is. Jó olvasást!

Yenna

(Kimi szemszög)

Mindig is tudtam, hogy a nők okozzák a férfiak vesztét, de ezt eddig még sosem tapasztaltam magamon ilyen intenzíven, mint ezen a mai napon.

Egy teljes hetet töltöttem el Maranellóban, hogy véglegesítsük a szerződést, és találkozzam a régi-új csapatommal, aztán Londonba mentünk, mert a teljes mezőny itt találkozott egy sajtótájékoztatón. Természetesen az utóbbi nem telt el botrány nélkül, ugyanis láthatóan Alonso nem viselte túlzottan jól, hogy leváltottam – valami suskus volt a dolog hátterében, de a személyzet és új csapattársam, David Moreno is mélyen hallgatott. Ezután csapatostul elindultunk egy modellképző iskolába, képeket készíteni rólunk egy újságba. És most itt vagyok, egy lány társaságában, aki olyan érzéseket ébresztett fel bennem, amit még Jenni sosem, aki ráadásul csapattársam ikertestvére. Sőt egyszer ő nyerte meg a bátyja helyett és mindenki tudta nélkül a koreai nagydíjat. Aki éppen azt akarja tőlem, amire még gondolnom sem lenne szabad.

– Sejtem, de ez egy nagyon rossz ötlet – mormoltam Jennának – francba, hogy még a neve is hasonlít! – hátra, miközben éreztem, hogy a téma egyre inkább hatással van a testemre. – Szeretem a feleségem, és még csak eszembe se jutna, hogy megcsaljam. Még akkor is, ha rettenetesen csábító vagy.

Reméltem, hogy majd visszakozni fog, mert tényleg nem akartam elárulni Jennit. Na meg abban is reménykedtem, hogy ez az egész fényképezősdi hamar véget ér, és én végre rohanhatok haza Baarba. Most leginkább arra volt szükségem, hogy karjaimba zárjam a feleségem, ezzel verve ki onnan egy világosbarna hajú szépséget.

– Csak annyit kellene tenned, hogy rám nézel – hallottam Jenna mormogását a fülemnél, ami még jobban rátett egy lapáttal az amúgy sem nyugodt lelkiállapotomra. – Eszembe se jutott olyasmit kérni tőled.

És ezt higgyem is el? Mert a kettesben eltöltött fényképezés alatt, és a mostaninál is tisztán éreztem, ő is ugyanúgy akarná, ahogy én. Azonban amikor a kétségbeesett töprengésem közben felpillantottam, és megláttam a kérdéses spanyolt, annak ellenére felforrt a vérem, hogy tulajdonképpen semmi közöm sincs Jennához. Alonso olyan leplezetlenül bámulta, hogy nekem kezdett el ettől viszketni a tenyerem. Oké, akkor játszunk kicsit!

Gondolatban bocsánatot kértem Jennitől – még akkor is, ha komoly dolgot nem vagyok hajlandó művelni –, majd egész testemmel oldalra fordultam, hogy David húgára nézhessek. Mozdulatom közben ő bal lábát is felhúzta maga mellé a kocsi orrára, és így elfeküdve sokkal kényelmesebben hajolhatott közelebb hozzám. Persze, ha tehetem, valószínűleg abban a szent minutumban megkóstolom gyönyörű száját, de e helyett csak felemeltem jobb kezem, és ujjaimat hosszú fürtjei közé fúrtam.

– Ti meg mi a fészkes fenét csináltok? – csattant fel azonnal elég közelről csapattársam feszült hangja. Már éppen szabadkozni akartam, de elég volt belenéznem azokba a gyönyörű kék szemekbe, és máris elhalt a hangom.

– Csak fényképeket készítünk a januári Forma-1-es laphoz – válaszolta higgadtan Jenna, aztán valamennyit távolodva tőlem testvérére nézett. – És szeretném lelohasztani egy idegesítő alak lelkesedését.

– Mi? – David elsőre teljesen értetlenül nézett ránk, de aztán amilyen lassan az elején, olyan gyorsan ocsúdott fel, és pillantott körbe a terembe, majd szinte azonnal meg is akadt a szeme az említett spanyolon. – Azt a jó kurva…

A kedves kis szitokáradat után a lánynak még odébb húzódni sem volt ideje, bátyja már ugrott is ki a kocsiból – előtte a kormányt valamerre elhajította –, aminek köszönhetően Jenna halk kiáltás kíséretében egyenesen az ölembe pottyant. Az egész kínos helyzetet az mentette meg, hogy mindketten David őrjöngő arckifejezésére és sietős lépteire figyeltünk, amivel átszelte a stúdiót, majd utána teljes erejével nekiment Alonsónak.

– David! – sikkantott fel húga, és már fel is pattant mellőlem, hogy kövesse testvérét, mire én is felemelkedve követtem, de csapattársam eléggé süketnek tűnt, mert nem hallgatott egyetlen egy kiáltásra sem, hanem arcával a spanyol képébe mászott.

– Nem fogsz kikezdeni a húgommal, vetted?! – bömbölte David, azonban a spanyol mintha nem fogta volna fel, hogy hatalmas veszélyben van az élete, ugyanis csak megrántotta a vállát, majd teli szájjal vigyorogni kezdett.

– Nem vagy az apja, hogy megtiltsd nekem bármit, és egyébként is, mi van, ha ő is akarja a dolgot? Biztos vagyok benne, hogy megadhatok neki mindent, amit csak akar, még az ágyban is. Neked pedig nincs jogod megakadályozni a húgod boldogságát.

Egy ilyen szöveg után én minden bizonnyal bevertem volna Alonso képét – amikor annak idején a száguldó cirkusz résztvevője voltam, még nem volt ekkora barom, de ezek szerint a Ferrarinál teljesen elzüllött –, viszont csapattársam sokkal józanabb volt nálam. Csak lökött egyet a spanyolon, aztán egy lépést hátrált.

– Jobban teszed, Alonso, ha békén hagyod Jennát, különben velem gyűlik meg a bajod! – jelentette ki utána az idegességtől kissé remegő hangon, és közben észrevettem, hogy kezeit ökölbe szorítva próbál lenyugodni.

– Ugyan, te sem akarhatod, hogy a lapok megírják, összeverekedtél az egyik versenyző társaddal, aki ráadásul a volt csapattársad. Mert ha engem megütsz, garantálhatom, hogy azonnal elmondom mindenkinek, milyen durva vagy.

David olyan villámgyorsan mozdult, hogy csak annyit lehetett látni, hogy az egyik pillanatban még pár lépésre Alonsótól áll, majd a másikban közvetlen előtte, jobb kezét szorosan a nyakára kulcsolva.

– Csak annyit mondok, Alonso, ha beszélsz, én is, ami nem igazán tenne jót a karrierednek – sziszegte, ami hallatán kíváncsian vontam fel a szemöldököm. – Szóval szállj le a testvéremről, és nem lesz semmi gond – tette aztán hozzá, újból taszítva egyet a spanyolon, majd egy mély lélegzetvétel után a fotós, és a mellette döbbenten ácsorgó két pasas és nő felé fordult. – Végeztünk? – Ők még mindig meglepetten álltak az események hatása alatt, ezért csak egy bólintásra tellett tőlük. – Oké, akkor én megyek. Bradley, majd szólj, ha megvannak a részletek – biccentett az egyik férfi felé, aztán megfordult, és kicsörtetett a stúdióból.

– Vajon, ha a bátyád ilyen szenvedélyes veszekedés közben, te milyen lehetsz az ágyban?

Jenna Moreno keze a következő másodpercben hangosan csattant Alonso arcán, majd a lány minden további szó nélkül követte a bátyját. Mivel ezek után nem volt kedvem tovább maradni, én is kifelé fordultam, csak még előtte elköszöntem Sebtől és Heikkitől, majd intettem Lewiséknak – velük még a Forma-1-ből való eljövetelem előtt kerültem jó kapcsolatba.

A folyosóra kilépve rögtön észrevettem a testvéreket, akik szorosan egymást ölelték. David kezei a lány hajába túrtak, ami azonnal eszembe jutatta, milyen volt ujjaimat a csodás tincsek közé fúrni. Ez egyáltalán nem tett jót lelkemnek, így hát gyorsan más felé tereltem a gondolataimat, aztán óvatosan megközelítettem az ikreket.

– David?

– Kimi – kapta fel a fejét csapattársam, és gyorsan elengedte a húgát. – Bocs, a köcsög miatt – tette aztán hozzá szabadkozva, mire én megvontam a vállam, majd gyanakodva figyeltem a félig spanyol, félig angol férfit.

– Van egy olyan érzésem, hogy valamiről nem tudok – mondtam lassan, bízva abban, hogy választ kapok, de sajnos reménykedésem hiábavalónak bizonyult.

– Addig jó, amíg nem tudsz róla.

Újból megvontam a vállam, elvégre nem akarásnak nyögés a vége. Ha David nem akar beszélni a spanyolt érintő – abban biztos voltam, hogy köze van Alonsóhoz – dologról, akkor nem firtatom. Talán jobb is, hogy nem tudom. Akkor viszont fogom magam, és azt teszem, amit már nagyon rég meg kellene – hazamegyek a feleségemhez.

– Értem. Én most hazarepülök Svájcba, szóval majd beszélünk egymással, és januárban találkozunk Maranellóban – nyújtottam felé a kezemet, amit csapattársam azon nyomban elfogadott.

– Kellemes ünnepeket nektek! – szorította meg a kezem, és a stúdióban történtek után szerintem először mosolyodott el.

– Köszi, nektek is. – Elengedtem David kezét, majd a húgára emeltem a tekintetem. – Szia.

– Szia.

Más esetben elképzelhető, hogy puszival búcsúzom el a lánytól, de jelen pillanatban nem akartam megközelíteni őt. Így hát egy biccentés után megfordultam, hogy megkeressem a termet, ahova a cuccainkat pakoltuk átöltözés előtt, de alig tehettem meg pár lépést, amikor David utánam szólt.

– Kimi, ne felejtsd el, hogy karácsony után fényképezés lesz a naptárhoz. Majd hívlak a részletek miatt.

– Oké – fordultam meg, és bólintottam. – Még egyszer kellemes ünnepeket!

– Nektek is.

Intettem a két testvérnek, aztán újból az eredeti célirányom felé indultam. Csak néhány percre volt szükségem, és már kint is álltam a sötétkék Bentley-m mellett – overálom gondosan elcsomagolva sporttáskámban –, amit angliai tartózkodásaimkor használtam – ha éppen nem voltam a szigetországban, a reptér mellett található parkolóban őrizték. Persze Baarba való utazásomhoz már több időre volt szükségem, emiatt mire a gép leszállt a zürichi repülőtéren, már majd kiugrottam a bőrömből. Természetesen ennek köszönhetően azt a huszonkilenc kilométert, amit Zürichből tettem meg hazafelé, rekordidő alatt abszolváltam, ugyanis tövig nyomtam a gázt. Még az sem érdekelt, ha elkapnak a rendőrök. Szerencsére nem történt meg, így zakatoló szívvel és vad vigyorral az arcomon ugrottam ki később a kocsimból – egy Lotus Evoras S-ből –, miután beparkoltam a kapun – arra nem volt kedvem és türelmem se, hogy a garázsba is beálljak –, majd felrohantam a bejárathoz, és valósággal feltéptem azt.

– Jenni! – kiáltottam el magam, miközben a táskámat úgy, ahogy volt, lehajítottam a padlóra, aztán azonnal feleségem keresésére indultam.

– Kimi? – jött szerelmem bizonytalan válasza a nappaliból, ezért azonnal arra felé fordultam.

Feleségem egy igazán csábos ruhában volt, alig ért le a combja közepéig, és egy fekete magas sarkúban, azonban nem sokáig gyönyörködtem alakjában. Helyette inkább elkaptam a derekánál fogva, majd számat az ajkaira tapasztottam. Hála az égnek, ezek után egyszer sem jutott eszembe Jenna Moreno.

7. rész

Sziasztok! Bocsánat, már megint elnézéssel kezdem. :) De mostantól hétvégenként frissítek, mert akkor biztosan elkészülök (ezen a héten, amikor hazaértem, már tiszta hulla voltam, és nem volt erőm ezzel foglalkozni, miután megkaptam a javítást). Lassan az írást is folytatnom kell, mert beérem magam, azért remélem hetente kb két oldalt nem lesz nehéz majd összehoznom. És akkor jöjjön a folytatást, természetesen Kimivel! :)

Yenna

Azt hiszem, a képhez beállított pózunk hatására a finn is kellőképpen feszengett, nem csak én – bezzeg a bátyám úgy terpeszkedett az autó ülésében, mint aki éppen alváshoz készül –, mert miközben a Forma-1-es autó oldalának dőlt, megállás nélkül fészkelődött, talán olyan ülőpozíciót keresett, hogy ne kelljen a padlóra tett bal lábamhoz érnie – jobb lábam enyhén kinyújtva feküdt a kocsi orrán.

– Rendben, egész jó – szólalt meg Brian, aki a fotós mögött figyelt minket. – David, könyökölj ki a kocsiból, Kimi, felhúzhatnád az egyik lábad, Jenna te pedig lazán támaszkodj a kezeddel mindkettőjük vállára.

A két férfinek viszonylag könnyen ment követni az utasításokat, viszont nekem kicsit zavarba ejtő volt. Természetesen nem az a része, amikor a bal kezemet ikertestvérem vállára helyeztem, hanem a másik. Alighogy hozzáértem Kimihez, azonnal megéreztem testének rándulását, és mintha egy pillanatra a szemét is lehunyta volna – mivel a háta mögött ültem, ebben nem lehettem teljesen biztos.

– Mi van veletek? – szólalt meg mellettem váratlanul David, és közben kérdő tekintetét rám emelte. – Úgy ültök, mint akik karót nyeltek. Ha így folytatjuk, a rajongók csak annyit fognak látni, hogy hű de utáljátok az egészet és egymást.

– Davidnek teljesen igaza van, szóval, Jenna, szedd össze magad! – helyeselt azonnal parancsoló hangnemben Brian, mire hangtalanul felsóhajtottam, miközben vetettem egy gyilkos pillantást tesómra.

– Köszönöm, egyetlen testvérem! – morogtam neki, de ő erre csak megrántotta a vállát.

– Csak azt akarom, hogy a legjobbat hozd ki magadból, ahogy mi is a legjobbat akarjuk kihozni magunkból.

Nem tudtam, hogyan válaszoljak, ezért inkább a munkámra koncentráltam. Mivel a jelenlegi pozíció kicsit kényelmetlen volt számomra, elengedtem bátyám vállát, és úgy fordultam, hogy inkább a finn felé dőljek jobban, aki minden egyes mozdulatomnál rándult egyet. Tudtam, hogy nem esik jól neki a közelségem – ahogy valljuk be nekem se az övé –, viszont nem volt más választásom.

– Van a feleségedről fénykép a mobilodon? – kérdeztem tőle suttogva – csak néhány centi választotta el ajkaimat a fülétől –, majd miután rájöttem, mi után is érdeklődtem, képzeletben jól fejbe vágtam maga. – Hülye vagyok! Miért is ne lenne? – motyogtam magam elé, ő pedig megeresztett felém egy udvarias mosolyt.

– Van.

– Oké, akkor vedd elő, és nézd, vagy nem is tudom…

– Ti meg mit sutyorogtok? – szólt közbe halkan, mégis éles hangon David, és amikor felé fordítottam a fejem, láttam, hogy arcára a korábban Alonso irányába sütő düh költözött vissza.

– Csak arról, hogy milyen jó a fish and chips[1] – feleltem neki a legidiótább hangomon, amit azonnal Kimi csendes nevetése követett. – Téged meg nem jogosít fel a világbajnoki címed, hogy rajtam nevess! – rúgtam ezek után enyhén oldalba a szőkét bal lábammal.

– Ne haragudj rám! – kuncogott bocsánatkérően a finn, és egy másodpercre hátrafordult, hogy az arcomra nézhessen. – Csak tudod, egy élmény titeket hallgatni.

– Haha!

Ahogy visszatértem előző helyzetemhez, próbáltam túltenni magam a borzongáson, amit a férfi nevetése váltott ki bennem. Fenébe is! Ha már attól készen vagyok, hogy rám néz, vagy nevet, vagy hozzám ér, akkor mi lenne, ha megcsókolna? Még belegondolni sem mertem a dologba, elsősorban azért, mert biztos voltam, hogy ez sosem fog megtörténni. Pokolba, hogy nincs ikertestvére! És nyilvánvalóan a finn is szenvedett, mert éppen a telefonját tapizta, amin hamarosan Jenni Räikkönen jelent meg.

Hogy ne kelljen a szemét, mázlista, ámde gyönyörű nő arcát nekem is bámulni, inkább felemeltem a pillantásom, és amennyire a tehetségem engedte, belebámultam a kamerába. Talán emiatt történhetett meg, hogy a szemeim hirtelen megakadtak a fotós és Brianék mögött várakozó hármason. Akik mintha nem tűntek volna túlzottan boldognak attól, amit látnak. Először is Samantha hol folyamatosan engem méregetett gyilkosan – lehet gondolatban azon tanakodott, hogyan oltsa ki az életem –, hol pedig Kimire bámult majdnem nyálát csöpögtetve, ezen kívül Alonso olyan szemekkel nézett rám, hogy önkéntelenül is megremegtem. Mi van ma a spanyollal, hogy ilyen bunkó? A tévéből és azon alkalmak esetén, amikor kilátogattam a versenyhétvégékre, úgy véltem, hogy egy normális férfi. Úgy tűnik azonban, hatalmasat tévedtem, ugyanis valósággal levetkőztetett, ami rettentően kényelmetlen volt – nem olyan módon, ahogy testvérem új csapattársának közelsége –, ráadásul még dühített is. Tudtam, azonnal tennem kell valamit, amivel lehűthetem őkelmét, de jelen pillanatban csak egy valaki volt alkalmas ilyesmi segítségre, aki viszont éppen a felesége képét bámulta helyettem. De hát a muszáj nagy úr.

– Mondd – suttogtam neki újból, mire elkapta tekintetét a telefonjáról –, ha megígérem, hogy elárulom a számodra ismeretlen pályák minden trükkjét, segítesz nekem?

– Honnan tudhatnál ezekről, és miben kellene nekem segítenem? – kérdezett vissza.

– Miközben rallyztál, figyelemmel követted a Forma-1-et? – érdeklődtem újból, ő pedig azonnal bólintott.

– Persze.

– Akkor emlékszel az egy évvel ezelőtti koreai futamra?

– Igen – válaszolt gyanakodva a finn, miközben engem fürkészett. – A testvéred a pole pozícióból indulva fölényesen megnyerte a versenyt.

– Minden másodpercét megnézted a nagydíjnak? – folytattam.

– Mint minden más versenynek. Tulajdonképpen mire akarsz kilyukadni?

Vadul elvigyorodtam, és bármennyire is próbáltam, nem tudtam az önelégült vigyort letörölni az arcomról. Még akkor sem, ha esetleg Kimi kiakad a mondandómon. Mély levegőt vettem, majd kiböktem.

– Azt én nyertem meg.

– Hogy mi?

– Aznap én versenyeztem.

– Hogy… Te… Mi? – dadogott elképedve a szőke pilóta, aztán egy váratlan mozdulattal úgy fordult, hogy csapattársa arcába sziszeghessen. – Te hagytad, hogy a húgod beüljön egy Forma-1-es autóba? Na és Stefano? És Bernie?

– Ami azt illeti, abban a pillanatban nem igazán lehetett beleszólásom a dologba, ugyanis eszméletlenül feküdtem a csapat motorhome-jában – jegyezte meg közömbös hangon testvérem, majd alig láthatóan elhúzta a száját. – Amikor a szombati időmérő után mentem vissza a szállodába, és be akartam fordulni a mélygarázsba, egy idióta autós belém jött oldalról. Mondjuk, szerencsére nagy bajom nem lett, de az ütközésnél bevertem a fejem, és elvesztettem az eszméletem – magyarázta tovább, Kimi pedig feszülten figyelt. – Viszont a világbajnokság állása szempontjából iszonyatosan fontos volt, hogy részt vegyek azon a versenyen, és ezzel a csapat és Jenna is egyetértett. Ezért a húgom felvette a ruhám, vett a fejére egy parókát, és végigment a futamon.

– Te őrült vagy – nézett döbbenten a finn. – Engeded, hogy a húgod beüljön egy Forma-1-es autóba?!

– Ugyan! – legyintett David, aztán szélesen vigyorogva rám pillantott. – Te még nem láttad őt vezetni! Tudod, hogy ő futotta a leggyorsabb kört azon a versenyen? – nézett utána vissza a szőke férfira.

– Amit ebben az évben sem döntött meg senki – szúrtam közbe, ami hatására csak még jobban elkerekedett Kimi szeme.

– Elképesztőek vagytok! – A finn egy pillanatra megrázta a fejét, majd felém fordult. – Ha ilyen jó vagy, miért nem versenyzel? Senki nem tiltja, hogy nők vegyenek részt a futamokon.

– Nem nekem való – feleltem mosolyogva, és fejemmel a körülöttünk lévő stúdióra mutattam. – Inkább maradok a modellkedésnél. Itt érzem magam itthon. Erről jut eszembe – hajoltam közelebb hozzá, miközben fél szememmel konstatáltam, hogy a spanyol még mindig ugyanúgy stíröl engem. – Akkor segítesz nekem?

– Az összes trükkjét elárulod a koreai pályának?

– Ez csak természetes – bólogattam rögtön.

– Oké, mit kell tennem?

Rövid időre felpillantottam, hogy megnézzem magamnak Alonsót, aki ugyanúgy állt, és meredt rám, ahogy eddig, ezért még közelebb hajoltam Kimihez, aztán jobb kezemmel a feje mellett arrafelé mutattam.

– Szeretném, ha a spanyol végre befejezné a bámulásomat, mert eléggé zavar és idegesít, de ehhez a te segítségedre van szükségem. Persze csak akkor, ha vállalod – mondtam neki egy bizonytalan tekintet kíséretében. – Ugye sejted, mit kellene csinálnod?

---

[1] Sült hal sült burgonyával.