Gonoszka, szerintem itt válaszolok. :) Szóval majd ki fog derülni minden, hogy pl Alonsónak miért kellett otthagynia a Ferrarit, de erre még picit várni kell. És akkor most jöjjön a folytatás!
Yenna
Ikertestvérem, ha akar, igazán félelmetes is tud lenni, és
amikor a volt Ferraris Alonso kérdése elhangzott, ezt be is mutatta. Arcáról
valósággal sütött a düh, miközben szemeit úgy összehúzta, hogy csak egy vékony
rés látszódott belőlük. Ezzel pedig kellőképpen meglepett még engem is. Eddig
nem volt tudomásom arról, hogy megromlott a viszonyul a spanyollal – elvégre
három évig versenyeztek egy csapatban.
– Nem fogsz a húgommal fényképezkedni, Alonso – jelentette
ki David határozottan, és kemény hangja csak még inkább fokozta döbbenetemet.
– Már megbocsáss, Moreno, de te ezt milyen jogon állítod? –
vette fel a harcot a spanyol, és valószínűleg ezen kijelentésén felbuzdulva
tesóm neki is ment volna, ha váratlanul a finn közéjük nem áll a maga
szenvtelen stílusában.
– David, nyugi, ne csinálj balhét! – mondta halkan, és
közben egyik karjával megszorította testvérem vállát.
– Ugye, nincs semmi baj? – lépett Bradley is hozzánk, hol
engem, hol pedig a pilóták hármasát figyelve, aztán a férfiak között vibráló
feszültségből elég hamar kitalálta, miről lehet a szó. – Talán, Mr. Alonso,
ajánlhatom önnek Jenna helyett Ms. White-ot? – kérdezte utána, de Alonso nem
igazán lelkesedett az ötletért.
– Én mégis inkább Jennát választanám…
– Jenna Ferraris ruhában van, ami azt jelenti, hogy csakis
egy Ferrarisokkal pózolhat. Törődj bele, Alonso, és ne akard, hogy a padlóra
kenjelek! – A fenyegetés egyértelmű volt Alonso felé, viszont David arca nem
sokáig feszült meg a haragtól, mert hirtelen felém villantotta legbájosabb és
legártatlanabb mosolyát. – Hadd mutassalak be az új csapattársamnak.
– Szemét! – szűrtem a fogaim között, de nem elég halkan
ahhoz, hogy az említett finn ne hallja meg, mire Kimi kíváncsian vonta fel a
szemöldökét, ahogy a mellőlünk még mindig nem tágító Alonso is érdeklődve figyelt
minket, talán abban reménykedett, mégis őt választom.
– Cica?
– Emlékszel, mit mondtam neked Bradley irodájában? – néztem
testvéremre felvont szemöldökkel, mire ő bocsánatkérő mosollyal válaszolt. – Ha
valamit elhallgatsz előlem, ami velünk kapcsolatos, megöllek.
– De hiszen ez csak velem kapcsolatos – tárta szét David a
karjait ártatlanul, miközben a szemein láttam, hogy pontosan tudja, mire
gondolok.
– Viszont a testvérem vagy, és nagyon jól tudod, hogy mi a
véleményem a dologról! – Amilyen erősen csak tudtam, vállon vágtam, ezzel ránk
terelve minden figyelmet. – Miért nem mondtad el, hogy új csapattársad lesz?! –
szegeztem neki a kérdést egy újabb ütés kíséretében.
– Talán azért, mert csak most fogjuk bejelenteni?
– Vagy azért, hogy nehogy megtudja, a világbajnokot külditek
el – szólalt meg Alonso, és gúnyos hangja hallatán a pumpa olyan módon ment fel
bennem is, hogy minden további gondolkodás nélkül léptem el bátyám és a finn
mellett, egyenesen a spanyol elé.
– Ha nem tudnád, Alonso, Räikkönen is világbajnok, szóval ez
nem lehet probléma, és ha már megbocsátasz, de az elmúlt percekben mutatott
viselkedésed alapján szerintem a legjobban döntött a csapat, amikor leváltott.
– Mire befejeztem, már tomboltam a dühtől, de nem akartam mindenki előtt
jelenetet rendezni, ezért mély levegőt véve, és mosolyt erőltetve magamra hátat
fordítottam az enyhén tátott szájjal rám meredő Alonsóra. – Helló, azt hiszem,
mi még nem találkoztunk. Jenna Moreno vagyok – nyújtottam kezemet Kimi felé,
aki az első pillanatban vonakodott a gesztust viszonozni, de aztán végül
elkapta a kezem.
– Kimi Räikkönen.
Miközben kezem tökéletesen simult tenyerébe, jégkék szemeibe
néztem – a magas sarkúmnak köszönhetően nagyjából olyan magas voltam, mint ő –,
amelyek kifürkészhetetlen érzelemmel tele néztek vissza rám. Szőke haja kicsit
hosszabban lógott a homlokába, lezser kisugárzást kölcsönözve neki, de ez csak
még jóképűbbé tette. Abban a pillanatban olyan irigy voltam Jenni Dahlmannra,
hogy egy ilyen pasast tudhat magának. A szívem önkéntelenül is gyorsabban vert,
ezért gyorsan összeszedtem magam, majd óvatosan elhúztam a kezem – úgy tűnt,
mintha neki sem akaródzna elengedni az enyémet.
– Örülök, hogy megismerhetlek – mosolyogtam rá, aztán
fejemmel a minket árgus szemekkel bámuló bátyám felé intettem. – Mióta boldogít
téged ez a jólélek?
– Te, csak semmi rosszmájú megjegyzés – nevetett rám David,
mire én is felkacagtam.
– Akkor nem mondok semmit, persze veled még számolok –
fordultam fenyegetően ikertestvérem felé, aztán kicsit elléptem tőlük, hogy
megkeressem tekintetemmel Briant, aki éppen a McLarenes pilótákkal és
Ashley-vel tárgyalt, persze ettől azonnal vigyorogni támadt kedvem. – Szólok
Briannek, hogy bármikor kezdhetünk.
Miközben elsétáltam Davidtől és Kimitől, láttam, hogy Alonso
kelletlenül Samantha mellé sétál, akivel még mindig ott várakozott menedzserem.
Tisztában voltam azzal, hogy Brad szándékosan intézte így a dolgot, amiért
rettentő hálás voltam neki. Így utólag örültem, hogy nem kell a spanyollal
modellt állnom.
– Á, Jenna – mosolygott rám Brian, amikor meglátott, mire
barátnőm és a két McLarenes is felém fordult. – Sikerült megoldani a dolgot?
– Igen – bólintottam, aztán széles vigyorra húztam a számat.
– Csak a testvéremmel kerülhetek egy párba.
– Ez csak természetes – nevetett a férfi, és a többieken is
látszott, hogy jól szórakoznak. – A két Morenót együtt kell fényképezni.
Kezdhetünk veletek? – nézett az Ashley-Lewis-Jenson hármasra, majd utána vissza
rám. – Aztán, ha úgy gondolod, jöhettek ti, a testvéreddel és Kimi
Räikkönennel.
– Nekem tökéletes – bólintottam ismét.
Brian elvonult, hogy megbeszélje Vanessával a részleteket,
így egyedül maradtam a két pilótával és Ashley-vel. Barátnőmön tisztán látszott,
hogy teljesen be van sózva, amin egyáltalán nem csodálkoztam. Elég régóta rágta
már a fülemet, hogy mutassam be neki Hamiltont.
– Jól nézel ki, Jenna – lépett a következő másodpercben
Lewis hozzám, majd Ash kidülledő szeme láttára arcon puszilt.
– Köszi – mosolyogtam rá, aztán Jensont is üdvözöltem.
Mindkét pasi a konkurencia ellenére igazán jó barátságban
volt bátyámmal, és még arra is rettenetesen ügyeltek, hogy a nyilvánosság előtt
is érződjön – tekintve, hogy hány olyan pilóta van, akik látványosan fújnak
egymásra. Persze ez sokszor csak a box utcában barátságosan váltott pár szóból
állt, hiszen egy versenyhétvége mindig a folyamatos munkáról és felkészülésről
szólt.
– Jenna, beszélhetnénk egymással? – pillantott rám
jelentőségteljesen barátnőm, ezért bocsánatkérően biccentettem Lewiséknak, majd
hagytam, hogy Ashley odébb hurcoljon. – Mondd, te jóban vagy velük, és ezt még
csak nem is közlöd velem?! – esett nekem azonnal fojtott hangon. – Ha megtudom,
hogy még a telefonszámuk is megvan! Azt mondtad, hogy csak a tévéből nézhetem!
– Ash – néztem lágyan a lányra, és békülékenyen megfogtam
remegő kezeit. – Mint már korábban is mondtam, ők a bátyám haverjai, nem az
enyémek, én csak messziről ismerem őket. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor
találkoztam velük. A telefonszámuk pedig nincs meg, de most itt a lehetőség. Ha
nagyon szeretnéd Lewis számát, kérd el. Szerintem biztosan örömmel megadja –
tettem hozzá a végén mosolyogva, miközben reménykedve vártam barátnőm válaszát.
– Hát jó – morogta Ashley, és máris ott hagyott. – Lewis,
fényképezés után megadod a számod? Igazán szeretnélek jobban megismerni.
Barátnőm váratlan szavai hallatán kissé felhorkantottam,
majd még mindig enyhén döbbent arckifejezéssel mentem vissza testvéremhez –
szerencsére Alonso már nem volt a közelében. Persze David azonnal észrevette
rajtam, amit szóvá is tett.
– Valami baj van? – kérdezte, miközben láttam, hogy a finn
is érdeklődve néz engem.
– Nem – ráztam meg a fejem, és alig hallhatóan felnevettem.
– Csak Ashley megdöbbentett. Habár igazán nem kellene már meglepnie, de mégis
állandóan ezt teszi.
– Már megint mit művelt a csaj? – nevetett fel.
– Úgy döntött, kicsit meggyorsítja a dolgokat pasi téren, ha
érted, mire célzok – néztem tesómra, akinek szemei azonnal felcsillantak,
miszerint nagyon is érti, csak ezután fordultam a minket némán figyelő Kimi
felé. – És milyen érzés, hogy újra az F1-ben vagy? – érdeklődtem, amit csoda
mód egy Jégemberes félmosoly követett.
– Jó – felelte, és közben overálja zsebébe vágta kezeit. –
Izgalmas dolog volt kipróbálni a rallyt, de az igazi világom a Forma-1. És
remélem, most majd kicsit szerencsésebb leszek, mint az utolsó évemben.
– Mondtam már neked, hogy a kocsi egy álom – mondta David,
és arca rögtön felragyogott, ahogy a neki legkedvesebb téma került szóba. –
Meglátod, hogy szinte muzsikálni fog a kezeid alatt!
– Majd meglátjuk – bólintott a finn, és már nyitotta volna a
száját, hogy folytassa, de hirtelen megszólalt a telefonja, ezért azon nyomban
előrántotta bal kezét, ujjai között a kitartóan rezgő mobillal. – Bocsánat,
Jenni az, fel kell vennem – jegyezte meg elnézést kérve, és már hátat is
fordított nekünk, hogy néhány lépést eltávolodjon tőlünk, de annyit még
hallottam, hogy fogadja a hívást. – Szia, kicsim…
Szia!
VálaszTörlésAlonot szépen lerendezték. Kimi aranyos, Jenni meg tényleg szerencsés egy ilyen pasival. David is aranyos.
Szia!
VálaszTörlésSzegény Alonso :( :'( Ő az első számú kedvenc pilótám :D És te szépen elintézted szegényt! :D :D
Örülök neki, hogy Kimi és David jól kijönnek egymással, e rövid jelenetek után nekem ez jött le. Aranyosak David és Jenna szurkálódásai. :)
Várom a kövi fejit, amiben remélem, már a fotózás lesz :)
Puszi