2. rész

Itt is a 2. rész! Nagyon örültem, hogy kaptam kommentet (még egyszer köszönöm, Leandra!), és még jobban örülnék, ha esetleg kicsit többet kapnék. Nem vagyok telhetetlen, ha megduplázódik a számuk, az is szuper. :)

Egyébként, ha figyelmesen nézitek az oldalt, észrevehetitek, hogy megint hozzá pakoltam egy kicsit. Most már a szereplők házait is megnézhetitek, ahogy a történettel párhuzamosan a világbajnokság eredményeit is fel fogom tenni, egyelőre csak a pályák nevei vannak fent. Szóval jó nézelődést és olvasást!

Yenna

A Sánta Tigris – hogy miért pont ez a neve, még senki sem jött rá – az iskolától nagyjából tízpercnyire volt, és mivel az óráink előtt Ashley-vel rendszerint itt szoktunk találkozni, többnyire itt tettem le Smart Cabriómat. Még szerencse, hogy nem valamilyen hatalmas döggel mászkálok, mert akkor még fél óra után is csak a kávézó körül köröztem volna parkolóhely után kutatva, mint valami féleszű, de így egy viszonylag kicsi helyre elég hamar be tudtam tuszkolni a drágámat – imádom, hogy olyan tűzpiros, mint egy Ferrari, és nyáron lenyithatom a tetejét, hogy hajamat szabadon fújja a szél.

Mike kávézójába belépve – nem tudom, miért, de a fickó már az első pillanatban azonnal megkedvelt minket, ezért onnantól kezdve garantált volt számunkra az árkedvezmény és a finomabbnál finomabb ételek és italok –, rögtön megpillantottam barátnőmet, aki az egyik félreeső sarokban ücsörgött, és egy ásványvizes palackot szorongatott a kezében.

Az elmúlt hetek hóbortjaként fekete haját sötétrózsaszínnel melíroztatta, ráadásul még be is göndörítette, orrában szokás szerint azt az ezüst karikát viselte, amit egy korábbi születésnapjára tőlem kapott, és a divatot tökéletesen követve a legújabb ruhát húzta magára. Ha nem sütött volna róla az idegesség, szinte vadító lett volna, de így csak egy kétségbeesett lányt láthattak.

– Még mindig parázol? – szólítottam meg, amint odaértem hozzá, majd lehuppantam vele szembe egy székre. – Szerintem feleslegesen aggódsz.

– Nem tudom – rázta meg a fejét Ash, aztán kortyolt a vízből, mielőtt folytatta. – Valószínűleg igazad van, és nem lesz semmi probléma a vizsgán, de akkor is aggódok. Ez egy nagyon fontos megmérettetés, vagyis szeretném a topformámat hozni.

– Nem kell félned. Biztos vagyok benne, hogy csúcs leszel – mosolyogtam rá, és amikor láttam, hogy azt szája sarkának felhúzásával viszonozza, intettem a pult mögött álló Mike-nak, hogy hozhatja a szokásosat.

A férfi máris nekilátott elkészíteni a cappuccinónkat és a két csokis muffint, pár perccel később pedig már hozta is ki – mint mindig, most is valóságos rajzkölteményt alkotott nekünk a cappuccino tetejére.

– A hölgyek kedvence – mosolygott ránk, és közben gondosan eligazgatta előttünk a csészéket. – Matt nagyjából negyed órával ezelőtt járt itt, és azt üzente, sajnálja, amiért nem tudott maradni, és megvárni titeket, de az iskolában találkoztok majd.

– Oké, köszi, Mike – viszonoztam a férfi mosolyát, aki tőlünk tovább egy másik asztalhoz lépett egy másik asztalhoz, mi pedig érdeklődve figyeltük, ahogy buzgón felveszi a következő rendelést.

Jócskán benne járt már a hatodik x-ben, amit csak hosszas utánajárásoknak köszönhetően derítettünk ki róla, mégsem látszott rajta. Annak ellenére, hogy több alkalmazottja is volt, továbbra is részt vett minden munkában, egyszer még azt is láttam, hogy a konyhában felmossa a padlót. Haja még mindig nem őszült – vagy lehet, hogy festeti? –, világosbarna-szőkés tincsekben hullott a homlokába, sötétbarna szemei pedig állandóan vidáman fürkészték a vendégsereget. A pasas egész lényéből áradt a kedvesség és a nyugalom, talán ezért volt, hogy a Sánta Tigris csak ritkán volt üresen látható.

– Egyébként hogy aludtál? – fordultam később Ashley-hez, aki már javában kortyolgatta a cappuccinóját, ezért én is felemeltem a poharat.

– Tűrhetően. És te?

– Már megint rémálmom volt, igaz, szerencsére nem emlékszem rá, mit álmodtam, majd David boldogított – válaszoltam fintorogva, de erre barátnőm csak vigyorgott.

– Csak szeret téged. Bárcsak nekem lenne ilyen testvérem, mint neked!

– Azért ne irigyelj annyira – pillantottam Ash-re, majd beleharaptam a muffinomba. – Mmmmm… Ha egyszer sikerülne kierőszakolni Mike-ból ezt az isteni a receptet!

A kávézó összes étele finom volt, de a csokis muffin egyenesen isteni. Már többször próbáltam elkérni Mike-tól a receptjét, de a férfi olyan makacs volt, mint egy öszvér, és folyamatosan megtagadta a kérésemet. Pedig egyszer még arra is rávetemedtem, hogy felajánlottam neki, megnézhet ruha nélkül, de úgy látszik, nem voltam neki annyira csábító, ugyanis nem kapott az alkalmon, ahogy sokan mások tették volna.

– Ki kellene deríteni, hátha van valami, amivel megzsarolhatnánk – vetette fel Ashley, majd két hatalmas falattal ő is eltüntette a saját süteményét, és miután lenyelte az utolsó falatot, folytatta. – Talán csótányokat tárol a konyhában.

– Brrr… – rázkódtam össze a gondolattól, és közben vetettem barátnőmre egy rosszalló pillantást. – Még csak ne is említsd azokat a dögöket! Utálom őket!

– Oké, akkor valami más kell – rántotta meg a vállát Ash, majd visszatért a cappuccinójához.

Az elkövetkezendő fél óra azzal telt, hogy a különféle zsarolási módszereket taglaltuk, majd áttértünk az előttünk álló vizsgára. Azzal, hogy a megmérettetés pillanata egyre inkább közeledett, önkéntelenül is megszállt minket az izgalom, ezért már fél tizenegykor fizettünk Mike-nak, majd otthagytuk a kávézót, hogy átsétáljunk az iskolába. Persze, ahogy az ilyenkor lenni szokott, az idegességem minden egyes lépéssel növekedett, így mire beléptünk az épület ajtaján már majdnem én is olyan rémült voltam, mint amilyen Ashley korábban.

– Jen, Ash! – csendült fel egy vidám kiáltás, amint beléptünk, ezért mindketten a hang irányába fordultunk, hogy közeledő barátunkra mosolyogjunk.

A fiú Ashley-hez hasonlóan a legújabb divat szerint öltözködött, és mindenki legnagyobb döbbenetére előszeretettel húzta ki enyhén ferde vágású szemeit fekete szemceruzával. Állítása szerint ennek semmi köze sincs nemi beállítottságához, ugyanis köszöni szépen, a lányokat szereti, mégis sokan gondolták róla első benyomásra, hogy egy meleg divattervezővel hozta őket össze a sors. Ezen kívül, hogy ez ne legyen elég, az egyik iskolai fodrász ötletére hófehérre festette a haját, ami extravagáns módon lógott arcába. Egy szóval mondva, rettentően vonzó volt – még a kihúzott szemeivel is –, habár sosem gondoltam rá úgy, mint férfira, hiszen évek óta a legjobb haverom volt.

– Helló, X! – öleltem meg Matt-et, aki viszonzásul csontropogtató szorításban részesített. – X, összetörsz – nyöszörögtem egy idő után, mire a srác elengedett.

– Bocsi!

Legnagyobb élvezetemre Ashley sem úszta meg a fájdalmas örömködést, de barátnőm egy erőteljes hátbavágással jelezte, szeretne hátrébb húzódni, így X elengedte őt is.

– Mondd, amerikai ösztöndíjat, utazást, vagy mi a fenét nyertél, hogy itt széttöröd a csontjainkat? – kérdezte szinte azonnal Ash, amint kiszabadult az erős karok közül, és karjait mellkasa előtt összekulcsolva várta a magyarázatot.

– Nem történt semmi, csak gondoltam, ma szükségetek lesz minden támogatásra – vigyorgott Matt, én pedig csak megcsóváltam a fejem.

– X, értékelem a buzgóságod, meg a támogatásod, de ha megkérhetnélek rá, ezt ne úgy tedd, hogy közben megölsz minket. Inkább érd el, hogy Brian a lehető legjobb értékelést írja rólunk, és kiváló jegyet kaphassunk – szólalt meg helyettem Ashley, mire én helyeslően bólogattam.

– Hát jó – sóhajtott egy nagyot barátunk. – Sajnos ezt nem ígérhetem meg nektek, viszont elkísérhetlek titeket a kettes stúdióba, ahol majd vizsgázni fogtok. Azt hallottam, hogy Brian már ott van, hogy a korábban érkezőknek kiadja az utasításokat.

Erre nem tudtunk nemet mondani, ezért mindketten belekaroltunk X-be, és hármasban sétáltunk az említett stúdióhoz. Reméltem, hogy ott találom Bradley-t is, hátha ki tudok szedni belőle valamit a vizsgával kapcsolatban.