9. rész

Sziasztok! Végre sikerül időben hoznom az új részt! :) Igaz, sajnos írnom nem sikerült, mert az agyam jelenleg 800 km-rel odébb jár valakinél, de azért igyekszem, hogy mire elfogynak a kész részek, legyen újabb. :)

Yenna

Mivel Spanyolországban télen sokkal melegebb van, mint Angliában, a családunk minden évben a valenciai házban gyűlt össze a közeli barátaink társaságában. Az utóbbi a két legjobb barátom Ashley és Matt volt – korábban volt szó arról, hogy a két McLarenes pilóta is meglátogat minket, de aztán visszamondták a meghívást, amit valószínűleg Ash fog a leginkább sajnálni –, akikért december huszonharmadikán este mentem ki a repülőtérre apa Audijával, majd mutattam meg nekik kicsit a várost, és csak késő éjszaka érkeztünk haza. Addigra már mindenki aludt – a sötét ablakok erről tanúskodtak –, minden bizonnyal a bátyám kivételével, aki ha Valenciában tartózkodott, sosem hagyta ki az alkalmat, hogy partizni menjen.

A nagyobbik garázsba álltam be, majd leállítottam a motort, és már készültem, hogy kiszálljak, amikor X izgatottan felkiáltott.

– Wow! Jen, kié ez a tuti járgány? – Barátom azonnal kiugrott a kocsiból. – Mit nem adnék azért, hogy beülhessek egy ilyenbe egy körre!

Valóban, ahol többnyire testvérem Audi Spyderje szokott parkolni, most egy teljesen ismeretlen, ezüstszínű sportkocsit pillantottam meg. Davidnek köszönhetően volt némi fogalmam a kocsi márkákról, de ilyet még sosem láttam, csak annyit tudtam róla, hogy valószínűleg lehet vele száguldozni. De ami a leglényegesebb volt, hogy halvány lila gőzöm sem volt, hogy kié.

– Nem tudom – feleltem a valóságnak megfelelően, és közben kiugrottam az Audiból, aztán becsapva az ajtót bezártam azt. – Úgy tudtam, hogy rajtatok kívül más vendégünk nem lesz.

– Mondd, hogy Lewis jön! – szólalt meg mögöttem reménykedőn barátnőm is, mire felvont szemöldökkel hátra fordultam hozzá.

– Tudtommal imádottad nem tud eljönni, mert a családjával tölti az ünnepeket, de ezt neked jobban kellene tudnod, hiszen te beszélsz vele minden áldott nap, nem én – mondtam neki, amire a válasz egy nyelvnyújtás volt. – Menjünk be – tettem hozzá utána.

Ash és Matt előhalászta bőröndjét a csomagtartóból, aztán először kiléptünk a garázsból, majd a kisebbik, viszont közelebbi bejáraton beléptünk a házba.

– Hű! – ámuldozott ezúttal barátnőm, ahogy tekintete a hatalmas térre és berendezésre esett – természetesen, amikor autóval közeledtünk a házhoz, akkor is megcsodálták az épületet –, és még Matt is tátott szájjal bámult. – Érdemes Forma-1-es pilótának lenni – tette hozzá, mire én megrántottam a vállam.

– Lehet, de néha sokkal jobban érzem magam a kis, londoni lakásomban, mint ebben a hodályban. Persze nem mondhatom, hogy nem élvezem, hogy ilyen nagy – fejeztem be a végén, aztán intettem két barátomnak, hogy menjünk fel a lépcsőn.

Az emeletre két lépcsőn lehetett feljutni, a főbejáratnál egy nagyobbon, és ahol korábban bejutottunk a házba, egy kisebbiken. Sokszor az utóbbit használtam, mivel a garázshoz, a konyhához – konkrétan a konyhából indult felfelé – és a szobámhoz is ez volt közelebb. Miután felértünk, gyorsan beszaladtam a szobámba, hogy ledobjam az ágyamra a táskám, aztán megmutattam Ashley-nek, hova mehet be lepakolni és lepihenni, majd elkísértem X-et a neki előkészített hálóba.

– Ne haragudj, hogy ilyen messze van a szobád – néztem rá bocsánatkérően, miközben átsétáltunk egy kis előtéren, a könyvtáron – véleményem szerint méretei miatt még nem érdemelné ki ezt az elnevezést, akkor sem, ha mind a négy fal mentén könyvespolcok állnak, de apám ragaszkodik ehhez a névhez –, majd végig a galérián, ami a maradék két hálószobához vezetett.

– Nem probléma – rázta meg a fejét Matt, majd hirtelen megtorpant, hogy kihajolva a korláton letekinthessen. – Itt jöttünk volna be, ha a főbejáratot használjuk? – kérdezte, én pedig bólintottam egyet.

– Aha. Ott balra alszanak nagyiék, majd bemutatlak titeket nekik holnap – mutattam a galéria alá balra. – És ha holnap jössz reggelizni, nem kell majd elmenned a lépcsőig, ahol most feljöttünk, itt is lemehetsz, és máris meglátod jobbra a konyhát – tettem hozzá, ezúttal a tőlünk jobbra levezető lépcsőre mutatva.

– Oké. Egyébként szép a nappalitok.

– Köszi – mosolyodtam el, ellépve a korláttól. – Gyere!

Egyszerűségből Mattnek az első hálót készítettük elő, így annak az ajtaját nyitottam ki neki, majd jó éjszakát kívánva neki visszasiettem barátnőmhöz, aki már javában a ruháit pakolászta a gardróbba.

– Ez egyszerűen meseszerű! – vigyorgott teli szájjal, amint meglátott, és a kezében lévő ruhát felakasztotta a gardrób fogasára. – Az egyik álmom mindig is az volt, hogy külön helyen tárolhassam a ruháimat!

– Akkor örülök, hogy segíthettem ebben – néztem rá, majd a már bent lógó ruhára. – Minek hoztál koktélruhát? – kérdeztem tőle kíváncsian, és amikor Ash felém fordult, felvont szemöldökkel folytattam. – Nem szeretnélek emlékeztetni arra, hogy éppen tél van.

– Csak úgy. Sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükségem.

Megcsóváltam a fejem, aztán némán figyeltem tovább, ahogy barátnőm teljesen kiüríti a bőröndjét. Miután végzett, még beszélgettünk kicsit, de Ashley-t lefárasztotta a repülőút, na meg, hogy nem jöttünk azonnal haza, ezért lepihent, én pedig átmentem a szobámba. Akár én is aludhattam volna, hiszen éjfél is elmúlt már, de valahogy csak nem jött álom a szememre. Ezért egy idő után a céltalan forgolódást megunva lebaktattam a konyhába, hogy összeüssek valamilyen kaját magamnak, és néhány perccel később az elkészült szendvicsekkel a kezemben ültem le a konyhapulthoz.

Talán tíz percig majszolhattam a szendvicseimet, amikor fékcsikorgásra kaptam fel a fejem. Rögtön tudtam, hogy David érkezett vissza, azonban nem volt hangulatom kissé spicces állapotában társalogni vele, ezért nem mentem ki az oldalsó teraszra, helyette befejeztem az étkezést, majd elmosogattam a tányéromat. Éppen fordulni akartam, hogy felmenjek a szobámba, de mozdulatomban megakasztott a váratlanul felharsanó röhögés és hamis kornyikálás.

– Esküszöm, ha felkelti anyáékat – morogtam az orrom alatt, és már mentem is ki az oldalsó teraszra, hogy onnan törjek rá tesómra.

A ház kialakítása úgy sikerült, hogy ikertestvéremhez csakis valamelyik teraszról lehetett bemenni, ami néha nagyon hasznos volt, főleg, ha valamikor hajnalban tévedt haza, viszont anyáék pontosan felette aludtak, így megvolt annak a veszélye, hogy egyszer felriasztja őket. Ezért is téptem fel olyan lendületesen David lakosztályának ajtaját, mialatt már nyitottam is ki a számat.

– David, te megőrültél, mi van, ha felébresz…

A torkomra forrt a szó, miközben a hálószoba ajtajában megtorpantam, és rámeredtem a láthatóan jócskán ittas állapotban lévő pilótára. Elsősorban nem is bátyám állapotán lepődtem meg, hanem a mellette ácsorgó Kimi Räikkönenen. Így azonnal rájöttem, kié az a kocsi a garázsban, persze azt még nem tudtam, a finn mit keres nálunk – testvérem egy szóval sem említette, hogy meghívja csapattársát hozzánk karácsonyra. A férfi mintha kissé ingott volna, és közben olyan szemeket meresztett rám, hogy önkéntelenül is elpirultam. Igaz, két pasas előtt nem az éppen rajtam lévő lenge és rövid hálóingben kellene megjelenni.

– Valami baj van, hugi? – kérdezte szélesen vigyorogva David, és ha nem lököm el a fejét, képes, és italtól bűzlő leheletével puszit ad az arcomra.

– Csak annyi, hogy részeg vagy, és ha ilyen hangos leszel továbbra is, anyáék felébrednek! – vádoltam meg, de testvéremet ez valahogy nem hatotta meg.

– Ugyan, Jenna, csak kicsit buliztunk Kimivel – mosolygott továbbra is.

– Akkor józanodj ki, és feküdj le aludni, mert az biztos, hogy se anyáék, se pedig nagyiék nem fogják jó néven venni, ha átalszod a karácsonyfa díszítést! – Oldalra pillantva észrevettem a fal mellett álló szekrényen egy kancsó vizet, amit azon nyomban megragadtam, majd ahogy volt, David fejére öntöttem.

– Ez most mire volt jó?! – háborgott azonnal őkelme, én viszont csak megvontam a vállam.

– Hogy ne kelljen miattad szégyellnem magam holnap!

Tesóm továbbra is döbbenten hápogott – a hiányos öltözékem miatt Kimi felé nem volt merszem pislantani –, de nem törődtem vele. Inkább megpördültem, aztán egy hatalmas dörrenéssel bevágva magam mögött a teraszra vezető ajtót, visszasietettem a konyhába, onnan pedig fel a szobámba, hogy végre eltegyem magam másnapra. Igaz, a tudat, hogy a szívtiprók királya is a házunkban tartózkodik, kissé megnehezítette, de szerencsére nagyjából fél óra forgolódás után csak elszenderültem.