7. rész

Sziasztok! Bocsánat, már megint elnézéssel kezdem. :) De mostantól hétvégenként frissítek, mert akkor biztosan elkészülök (ezen a héten, amikor hazaértem, már tiszta hulla voltam, és nem volt erőm ezzel foglalkozni, miután megkaptam a javítást). Lassan az írást is folytatnom kell, mert beérem magam, azért remélem hetente kb két oldalt nem lesz nehéz majd összehoznom. És akkor jöjjön a folytatást, természetesen Kimivel! :)

Yenna

Azt hiszem, a képhez beállított pózunk hatására a finn is kellőképpen feszengett, nem csak én – bezzeg a bátyám úgy terpeszkedett az autó ülésében, mint aki éppen alváshoz készül –, mert miközben a Forma-1-es autó oldalának dőlt, megállás nélkül fészkelődött, talán olyan ülőpozíciót keresett, hogy ne kelljen a padlóra tett bal lábamhoz érnie – jobb lábam enyhén kinyújtva feküdt a kocsi orrán.

– Rendben, egész jó – szólalt meg Brian, aki a fotós mögött figyelt minket. – David, könyökölj ki a kocsiból, Kimi, felhúzhatnád az egyik lábad, Jenna te pedig lazán támaszkodj a kezeddel mindkettőjük vállára.

A két férfinek viszonylag könnyen ment követni az utasításokat, viszont nekem kicsit zavarba ejtő volt. Természetesen nem az a része, amikor a bal kezemet ikertestvérem vállára helyeztem, hanem a másik. Alighogy hozzáértem Kimihez, azonnal megéreztem testének rándulását, és mintha egy pillanatra a szemét is lehunyta volna – mivel a háta mögött ültem, ebben nem lehettem teljesen biztos.

– Mi van veletek? – szólalt meg mellettem váratlanul David, és közben kérdő tekintetét rám emelte. – Úgy ültök, mint akik karót nyeltek. Ha így folytatjuk, a rajongók csak annyit fognak látni, hogy hű de utáljátok az egészet és egymást.

– Davidnek teljesen igaza van, szóval, Jenna, szedd össze magad! – helyeselt azonnal parancsoló hangnemben Brian, mire hangtalanul felsóhajtottam, miközben vetettem egy gyilkos pillantást tesómra.

– Köszönöm, egyetlen testvérem! – morogtam neki, de ő erre csak megrántotta a vállát.

– Csak azt akarom, hogy a legjobbat hozd ki magadból, ahogy mi is a legjobbat akarjuk kihozni magunkból.

Nem tudtam, hogyan válaszoljak, ezért inkább a munkámra koncentráltam. Mivel a jelenlegi pozíció kicsit kényelmetlen volt számomra, elengedtem bátyám vállát, és úgy fordultam, hogy inkább a finn felé dőljek jobban, aki minden egyes mozdulatomnál rándult egyet. Tudtam, hogy nem esik jól neki a közelségem – ahogy valljuk be nekem se az övé –, viszont nem volt más választásom.

– Van a feleségedről fénykép a mobilodon? – kérdeztem tőle suttogva – csak néhány centi választotta el ajkaimat a fülétől –, majd miután rájöttem, mi után is érdeklődtem, képzeletben jól fejbe vágtam maga. – Hülye vagyok! Miért is ne lenne? – motyogtam magam elé, ő pedig megeresztett felém egy udvarias mosolyt.

– Van.

– Oké, akkor vedd elő, és nézd, vagy nem is tudom…

– Ti meg mit sutyorogtok? – szólt közbe halkan, mégis éles hangon David, és amikor felé fordítottam a fejem, láttam, hogy arcára a korábban Alonso irányába sütő düh költözött vissza.

– Csak arról, hogy milyen jó a fish and chips[1] – feleltem neki a legidiótább hangomon, amit azonnal Kimi csendes nevetése követett. – Téged meg nem jogosít fel a világbajnoki címed, hogy rajtam nevess! – rúgtam ezek után enyhén oldalba a szőkét bal lábammal.

– Ne haragudj rám! – kuncogott bocsánatkérően a finn, és egy másodpercre hátrafordult, hogy az arcomra nézhessen. – Csak tudod, egy élmény titeket hallgatni.

– Haha!

Ahogy visszatértem előző helyzetemhez, próbáltam túltenni magam a borzongáson, amit a férfi nevetése váltott ki bennem. Fenébe is! Ha már attól készen vagyok, hogy rám néz, vagy nevet, vagy hozzám ér, akkor mi lenne, ha megcsókolna? Még belegondolni sem mertem a dologba, elsősorban azért, mert biztos voltam, hogy ez sosem fog megtörténni. Pokolba, hogy nincs ikertestvére! És nyilvánvalóan a finn is szenvedett, mert éppen a telefonját tapizta, amin hamarosan Jenni Räikkönen jelent meg.

Hogy ne kelljen a szemét, mázlista, ámde gyönyörű nő arcát nekem is bámulni, inkább felemeltem a pillantásom, és amennyire a tehetségem engedte, belebámultam a kamerába. Talán emiatt történhetett meg, hogy a szemeim hirtelen megakadtak a fotós és Brianék mögött várakozó hármason. Akik mintha nem tűntek volna túlzottan boldognak attól, amit látnak. Először is Samantha hol folyamatosan engem méregetett gyilkosan – lehet gondolatban azon tanakodott, hogyan oltsa ki az életem –, hol pedig Kimire bámult majdnem nyálát csöpögtetve, ezen kívül Alonso olyan szemekkel nézett rám, hogy önkéntelenül is megremegtem. Mi van ma a spanyollal, hogy ilyen bunkó? A tévéből és azon alkalmak esetén, amikor kilátogattam a versenyhétvégékre, úgy véltem, hogy egy normális férfi. Úgy tűnik azonban, hatalmasat tévedtem, ugyanis valósággal levetkőztetett, ami rettentően kényelmetlen volt – nem olyan módon, ahogy testvérem új csapattársának közelsége –, ráadásul még dühített is. Tudtam, azonnal tennem kell valamit, amivel lehűthetem őkelmét, de jelen pillanatban csak egy valaki volt alkalmas ilyesmi segítségre, aki viszont éppen a felesége képét bámulta helyettem. De hát a muszáj nagy úr.

– Mondd – suttogtam neki újból, mire elkapta tekintetét a telefonjáról –, ha megígérem, hogy elárulom a számodra ismeretlen pályák minden trükkjét, segítesz nekem?

– Honnan tudhatnál ezekről, és miben kellene nekem segítenem? – kérdezett vissza.

– Miközben rallyztál, figyelemmel követted a Forma-1-et? – érdeklődtem újból, ő pedig azonnal bólintott.

– Persze.

– Akkor emlékszel az egy évvel ezelőtti koreai futamra?

– Igen – válaszolt gyanakodva a finn, miközben engem fürkészett. – A testvéred a pole pozícióból indulva fölényesen megnyerte a versenyt.

– Minden másodpercét megnézted a nagydíjnak? – folytattam.

– Mint minden más versenynek. Tulajdonképpen mire akarsz kilyukadni?

Vadul elvigyorodtam, és bármennyire is próbáltam, nem tudtam az önelégült vigyort letörölni az arcomról. Még akkor sem, ha esetleg Kimi kiakad a mondandómon. Mély levegőt vettem, majd kiböktem.

– Azt én nyertem meg.

– Hogy mi?

– Aznap én versenyeztem.

– Hogy… Te… Mi? – dadogott elképedve a szőke pilóta, aztán egy váratlan mozdulattal úgy fordult, hogy csapattársa arcába sziszeghessen. – Te hagytad, hogy a húgod beüljön egy Forma-1-es autóba? Na és Stefano? És Bernie?

– Ami azt illeti, abban a pillanatban nem igazán lehetett beleszólásom a dologba, ugyanis eszméletlenül feküdtem a csapat motorhome-jában – jegyezte meg közömbös hangon testvérem, majd alig láthatóan elhúzta a száját. – Amikor a szombati időmérő után mentem vissza a szállodába, és be akartam fordulni a mélygarázsba, egy idióta autós belém jött oldalról. Mondjuk, szerencsére nagy bajom nem lett, de az ütközésnél bevertem a fejem, és elvesztettem az eszméletem – magyarázta tovább, Kimi pedig feszülten figyelt. – Viszont a világbajnokság állása szempontjából iszonyatosan fontos volt, hogy részt vegyek azon a versenyen, és ezzel a csapat és Jenna is egyetértett. Ezért a húgom felvette a ruhám, vett a fejére egy parókát, és végigment a futamon.

– Te őrült vagy – nézett döbbenten a finn. – Engeded, hogy a húgod beüljön egy Forma-1-es autóba?!

– Ugyan! – legyintett David, aztán szélesen vigyorogva rám pillantott. – Te még nem láttad őt vezetni! Tudod, hogy ő futotta a leggyorsabb kört azon a versenyen? – nézett utána vissza a szőke férfira.

– Amit ebben az évben sem döntött meg senki – szúrtam közbe, ami hatására csak még jobban elkerekedett Kimi szeme.

– Elképesztőek vagytok! – A finn egy pillanatra megrázta a fejét, majd felém fordult. – Ha ilyen jó vagy, miért nem versenyzel? Senki nem tiltja, hogy nők vegyenek részt a futamokon.

– Nem nekem való – feleltem mosolyogva, és fejemmel a körülöttünk lévő stúdióra mutattam. – Inkább maradok a modellkedésnél. Itt érzem magam itthon. Erről jut eszembe – hajoltam közelebb hozzá, miközben fél szememmel konstatáltam, hogy a spanyol még mindig ugyanúgy stíröl engem. – Akkor segítesz nekem?

– Az összes trükkjét elárulod a koreai pályának?

– Ez csak természetes – bólogattam rögtön.

– Oké, mit kell tennem?

Rövid időre felpillantottam, hogy megnézzem magamnak Alonsót, aki ugyanúgy állt, és meredt rám, ahogy eddig, ezért még közelebb hajoltam Kimihez, aztán jobb kezemmel a feje mellett arrafelé mutattam.

– Szeretném, ha a spanyol végre befejezné a bámulásomat, mert eléggé zavar és idegesít, de ehhez a te segítségedre van szükségem. Persze csak akkor, ha vállalod – mondtam neki egy bizonytalan tekintet kíséretében. – Ugye sejted, mit kellene csinálnod?

---

[1] Sült hal sült burgonyával.